Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tehetségmentő program hátrányos helyzetű fiataloknak

A következő tanévre is meghirdetik a Fogadj örökbe! elnevezésű tehetségmentő programot, amellyel erdélyi falusi és szórványban élő magyar gyermekek tanulmányait támogatják.


Dátum: 2011-04-14 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:39.469777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által a közelmúltban Kiváló Tehetségpontként akkreditált program elindítását erdélyi és magyarországi egyetemi tanárok kezdeményezték nyolc évvel ezelőtt, fővédnöke Sólyom László korábbi köztársasági elnök - olvasható a kezdeményezésről szóló összegzésben, amelyet É. Kiss Katalin, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) egyetemi tanára és Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója jegyez.

Mint írják, az erdélyi falusi és szórványban élő magyar gyermekek a romániai átlagnál jóval kisebb arányban végzik el a középiskolát; nagyon sok hátrányos helyzetű tehetséges gyermek kallódik el, elsősorban anyagi okok miatt. Ezen a helyzeten szeretnének enyhíteni.

A program keretében jelenleg 346 erdélyi falusi, illetve szórványvidékről származó középiskolás vagy középiskolába készülő, jól tanuló, nehéz sorsú magyar gyermek kap egy-egy (vagy két-két) magyarországi támogató családtól összesen havonta 9000 forintnyi ösztöndíjat. A juttatásban részesülők közül 305-en már sikeresen leérettségiztek; háromnegyed részüket egyetemre is felvették.

A Kereszténydemokrata Néppárt honlapján közzétett felhívás szerint az ösztöndíjra azok pályázhatnak, akik igazolják, hogy családjukban az egy főre eső jövedelem nem éri el a létminimumot, és kitűnő vagy jeles tanulók.

A szervezők felmérése szerint ösztöndíjasaik családjában az egy főre eső átlagos havi jövedelem tavaly 12 ezer forint volt, s ez kevesebb, mint a bejárás, illetve a bentlakás átlagos havi költsége.

A pályázatokat tanárokból, egyetemi oktatókból álló kuratórium rangsorolja. A kérelmezők közül annyi gyerek kap ösztöndíjat, ahánynak támogatót találnak. A szülők a kuratóriummal kötött szerződésben vállalják, hogy gyermeküket magyar tannyelvű iskolában tovább taníttatják és az ösztöndíjat kizárólag a gyermek szükségleteire költik. Az adományokat a kolozsvári székhelyű Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület fogadja és továbbítja a gyerekeknek.

Kapcsolódó elemek