A révkalauz
Dátum: 2011-04-14 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:40.821240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borókai Gábor: Az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját elemezte Békesi László a Népszabadság múlt hétvégi számában. A szerző ezúttal csak annyiban törekedett az elfogulatlanság látszatát kelteni, amennyiben a neve mellett sem múltjára, sem jelenére utaló megjegyzés nem szerepelt.
Persze, ki ne tudná széles- e hazában, hogy Békesi László a Kádár-rendszer utolsó, majd a szabad világ első szocialista kormányának pénzügyminisztere? Politikus. Ami nem teszi érvénytelenné mondandóját, csak kontextusba helyezi.
(...)
Békesi tehát elemzést írt. Négyoldalnyit.
(...)
A csődközeli állapothoz, amelyet 2008 őszén csak húszmilliárd eurós hitellel tudtunk elkerülni, a holdudvar áldásos tevékenységének semmi köze. Ahogy az elemzésben szentté avatott Bajnai Gordonnak sem, elvégre ő csak gazdasági minisztere volt Gyurcsány Ferencnek...