Martonyi: A líbiai nép védelme a legfontosabb
Magyarország teljes mértékben támogatja a NATO-külügyminiszterek Berlinben csütörtökön elfogadott líbiai nyilatkozatában foglaltakat.
Dátum: 2011-04-14 19:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:55.333128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanácskozáson részt vevő Martonyi János külügyminiszter ezt az MTI-nek adott nyilatkozatában fejtette ki. A külügyminiszter hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy a líbiai rezsim elleni katonai csapásokat folytatni és erősíteni kell.
A líbiai válság rendezésével kapcsolatos prioritások között Martonyi János első helyen a líbiai nép védelmét említette. Az ezt célzó tevékenységet folytatni kell - szögezte le a miniszter, megemlítve azt is, hogy a líbiai rezsimnek biztosítani kell a humanitárius segélyek teljes és akadálymentes eljuttatását a lakosság számára. Egyetértés volt abban, hogy Kadhafi-rezsim nem legitim, és Moammer Kadhafinak távoznia kell a hatalomból - mondta el a külügyminiszter, hangsúlyozva azt is, hogy erősíteni kell a líbiai ellenzéket, illetve az ideiglenes nemzeti tanácsot.
A külügyminiszter utalt arra, hogy NATO az ENSZ 1973. számú határozatának megfelelően - legitim módon - folytatja katonai akcióját. A szárazföldi katonai szerepvállalás ugyanakkor az értekezleten nem merült fel - jelentette ki az MTI-nek Martonyi János.
A kétnapos külügyminiszteri értekezlet előtt a magyar miniszter kétoldalú megbeszéléseket folytatott. Így tárgyalt Hans-Peter Friedrich német belügyminiszterrel, valamint Nikolaus Meyer-Landruttal, Angela Merkel kancellár Európa-politikai tanácsadójával.
A találkozókon - mint arról a külügyminiszter beszámolt - az uniós gazdasági jogalkotással, a magyar elnökség által kezdeményezett, a gazdasági kormányzást célzó hatos jogszabálycsomaggal kapcsolatos kérdéseket tekintettek át. Mindkét találkozón szó volt Schengenről, illetve a schengeni bővítés kilátásairól is.
A külügyminiszter ezzel kapcsolatban az MTI kérdésére elmondta, hogy a magyar uniós elnökség - mint fogalmazott - dolgozik a megoldáson. Ezt célozta, hogy a berlini értekezlet keretében találkozott román kollégájával is. Utalt arra is, hogy a schengeni bővítéssel foglalkozó munkacsoport májusban terjeszti elő Bulgáriával kapcsolatos jelentését. "Mindenki számára elfogadható megoldásra törekszünk" - hangsúlyozta a miniszter.
Martonyi János úgy értékelte, hogy a kérdéssel kapcsolatban német részről is nyitottságot tapasztalt. Szavai szerint Németország is érdekelt a számára elfogadható megoldás elérésében.