Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Engedély Milosevic kihallgatására

Engedélyt adott a hágai Nemzetközi Törvényszék arra, hogy a szerbiai nyomozóhatóságok politikai bűnügyek gyanúja miatt kihallgassák a scheveningeni börtönben Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfőt és Vojislav Seselj szerb radikális pártvezér - közölte csütörtökön a belgrádi B92 rádióval Dusan Mihajlovic szerb belügyminiszter.


Dátum: 2003-06-05 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:58.171140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belügyminiszter áprilisban két feljelentést is tett Milosevic ellen. Az egyik feljelentés szerint az állambiztonsági szolgálat emberei a volt jugoszláv államfő utasítására követték el 2000. június 15-én merényletet Vuk Draskovic, az akkori milosevici ellenzék vezéralakja ellen. A Szerb Megújhodási Mozgalom elnökére 2000. június 15-én lőttek rá a montenegrói Budvában lévő nyaralójában. A támadók nyolc lövést adtak le, de Draskovic csak könnyebben sebesült meg. Az április 1-jén őrizetbe vett Nebojsa Pavkovic volt vezérkari főnök beismerte, hogy Milosevic parancsára katonai helikoptert bocsátott a merénylők rendelkezésére. A hatóságok a Stambolic-gyilkosság megszervezése miatt is feljelentették Milosevicet. Ivan Stambolic volt szerb elnököt 2000. augusztus 25-én, a jugoszláv elnökválasztás előtt egy hónappal rabolta el egy belgrádi parkban a vörössapkás osztag néven ismert titkosrendőri kommandó öt tagja. Az üzletember-politikus holttestét a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök gyilkosai elleni hajtóvadászat során találták meg egy Újvidék melletti erdőben. A vörössapkások fejenként húszezer német márkát kaptak a bérgyilkosságért. Vojislav Seseljt közvetlenül a Djindjic-merénylettel hozzák kapcsolatba a hatóságok. A belügyminisztérium április 29-én 45 személy, közöttük Seselj ellen tett feljelentést terrorizmus és felforgató tevékenységre való szövetkezés miatt. A hatóságok szerint a csetnik vajda buzdította a zimonyi klánként ismert maffiacsoport vezetőjét és alapítóját, Dusan Spasojevic Siptart, hogy gyilkolja meg Djindjicet, majd a milosevici múlt feltámasztására szövetkező "álhazafiakkal" döntse meg a demokratikus hatalmat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek