Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány hívei eltüntették facebook-bejegyzéseiket

Eltüntették az Orbán Viktor likvidálására vonatkozó bejegyzéseket a Facebookról. A kirohanásoktól Gyurcsány Ferenc is elhatárolódott. A hatóságok vizsgálódnak.


Dátum: 2011-04-15 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:27:58.410443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A népszerű közösségi oldalon tegnap délutánra eltűntek azok a bejegyzések, amelyek Orbán Viktor kilövésének szükségességéről szóltak. A hozzászólásokat Dániel Péter ügyvéd törölte ki; az ő egyik írásához érkezett kommentek között bukkantunk az aggályos bejegyzésekre. A baloldali ügyvéd, aki a fideszes Lázár Jánost, Kövér Lászlót és annak testvérét, illetve jobboldali publicistákat illetett indulatos szavakkal, elmondta: a cikkében leírtakat vállalja, de azt nem tűri, hogy a hozzászólások között bármilyen jogellenes tartalom megjelenjen. Kizárólag demokratikus eszközökkel kívánok fellépni Orbán Viktor és kormánya ellen - szögezte le.

A törvénysértés, főleg a gyilkosságra való utalás viszont elfogadhatatlan, ezért minden ilyen bejegyzést töröltem - mondta a lapnak a baloldalon egyre ismertebb ügyvéd. Ő maga azt írta a kommentek sorában, hogy "köszönöm, barátaim", de mint mondta, ez természetesen nem a "likvidálós" bejegyzésekre vonatkozott, hanem azokra, amelyek megdicsérték a cikkét.

Gyurcsány Ferenc is kifejtette véleményét. Szintén a Facebookon megjelent írásában közli: "Én ezt megvetem. Jó ügyet nem lehet így képviselni." Hozzátette, nem tudja, hogy akik ezeket a szövegeket írták, valóban az ő politikai hívei-e. "Ha így van, akkor muszáj világossá tennem: nem tartok igényt ilyen támogatásra" - emelte ki. Kitért ugyanakkor arra is: "nincs olyan gyalázatos pejoratív jelző, ami a fent említett lap (t. i. a Magyar Nemzet - a szerk.) hasábjain ne jelent volna meg nevemhez társítva". Az MSZP nevében Török Zsolt szóvivő fejtette ki, hogy pártja elítél minden erőszakos, megfélemlítésre irányuló vagy fenyegető kijelentést. Hozzátette, ez a stílus az előző két ciklusban "a Fidesz miatt terjedt el". Közölte, az ő családi háza elé is szerveztek tüntetést - részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

Kapcsolódó elemek