Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós forrásokból működik majd a Duna-stratégia

A tizennégy tagországot felölelő regionális program részleteiről és finanszírozásáról nyilatkozott annak magyar kormánybiztosa a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában


Dátum: 2011-04-15 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:02.515268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


EU-s forrásokból tervezik működtetni az uniós külügyminiszterek által nemrég jóváhagyott Duna-stratégiát. A számos régiós együttműködési terület közül az árvíz és az aszály elleni védekezést, továbbá az energiaellátást és energiabiztonságot elősegítő programokat emelte ki Barsiné Pataky Etelka, a program magyarországi kormánybiztosa, aki a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának nyilatkozott a témáról csütörtök este. A kormánybiztos abban bízik, hogy már rövid is távon látható, az állampolgárok által érzékelhető eredményei lesznek a programnak, melyben Ausztria, Bulgária, Csehország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia mellett a nem EU-tag Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova és Ukrajna vesz részt.

Uniós forrásból működtetik majd a Duna-stratégia programjait, mivel egyik tagállam sincs most olyan gazdasági helyzetben, hogy saját forrásokat rendeljen a programhoz - nyilatkozta Barsiné Pataky Etelka. Különösen igaz ez szerinte az unión kívüli tagokra, például Horvátországra, Szerbiára vagy Ukrajnára.

A most futó büdzsé "maradványpénzeit" használnák

Konkrét forrást képeznek az unió 2013-ig érvényes költségvetésében megszavazott, de még fel nem használt pénzek - tudtuk meg. Az lenne a cél, hogy a Duna-stratégia zászlaja alatt a közös, jó cél érdekében használjuk fel a még el nem költött forrásokat - mondta a magyar kormánybiztos, aki szerint ebbe beleférhetne a pénzek kisebb mértékű átcsoportosítása is.

Ami Magyarországot illeti, elég sok pénzt elköltöttünk már a jelenlegi uniós büdzsében rendelkezésünkre álló forrásokból - érvelt a kormánybiztos, aki a megújuló energiákra szánt pénzeket tudná elképzelni a Duna-stratégia egyik magyar forrásaként.

Geotermikus energia, árvíz és aszály elleni védelem

Igyekeztünk a programokat a Széchenyi-tervre felépíteni. Amit a Széchenyi-terv támogat az országon belül, mi is azokat támogatnánk a régióban, például a geotermikus energia hasznosítását - hangsúlyozta a Közbeszéd vendége.

A másik két terület, ahol a régiós együttműködés további fejlesztésére van szükség - és erre jó lehetőséget is kínál a Duna-stratégia -, az árvizek és az aszály elleni védekezés - érvelt Barsiné Pataky Etelka. A kormánybiztos bízik abban, hogy a program keretében víztározók, gátak, öntözőrendszerek fejlesztését támogatják majd EU-forrásokból Magyarországon. További cél az árvízi előrejelzés rendszerének fejlesztése, a kérdésben érintett országok között még szervezettebb együttműködés kialakítása.

Júniusban kerül rá a végső pecsét

Most, hogy elfogadtuk a stratégiát Brüsszelben - amire a végső pecsétet júniusban üti rá az Európai Tanács -, most vagyunk abban a helyzetben, hogy dolgozhatunk a konkrét projekteken, amiket júniusban szeretnénk bemutatni a kormánynak - hangsúlyozta a kormánybiztos.

Annak köszönhetően, hogy Magyarország több területen is koordinátori szerepet vállalt a Duna-stratégia megvalósításában, most mi koordinálhatjuk a régióban az energetikai célú törekvéseket és beruházásokat. A kormánybiztos példaként említette, hogy Horvátország szeretne egy cseppfolyósgáz-terminált építeni, ami akkor is biztosítaná a gázellátást , amikor "bizonyos politikai események miatt máshonnan nem annyira jön a gáz". A stratégiával váratlanul kinyílt az együttműködésben résztvevő országokat felölelő régió, és Magyarország lehetőséget kapott arra, hogy saját sorsán túl az egész régió helyzetén is javíthasson - hangsúlyozta Barsiné Pataky Etelka a Közbeszéd stúdiójában.

Kapcsolódó elemek