Szétválás iskolabezárás miatt
A szeptemberi új tanévtől már nem indíthat első osztályt a Somoskőújfalu városrészi általános iskola - így határozott Salgótarján közgyűlése legutóbbi ülésén; a döntés ellen a somosiak petícióban tiltakoznak, és helyi népszavazást kezdeményezve válni készülnek a nógrádi megyeszékhelytől.
Dátum: 2003-06-05 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:58.758707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Angyal János, a városkörzet képviselője elmondta: a 130 éves hagyományokkal rendelkező somoskőújfalu általános iskola elsorvasztására irányuló egyik lépésnek tekintik Salgótarján közgyűlésének döntését, amely felháborítja és elkeseríti az ott élő embereket. Közölte: átnyújtotta Puszta Béla polgármesternek a petíciót, amelyet az iskola megmentése érdekében 855 somosi lakos írt alá, s melyben arra kérik a 3 ezer lelkes városkörzet képviselőjét, hogy "kezdeményezze Somoskőújfalu visszaönállósodását mint utolsó lehetséges módját identitásuk megőrzésének". Elmondta még, hogy éppen 83 éve annak, hogy a trianoni döntés három és fél évre kiszakította a falut Magyarországból és Csehszlovákiához csatolta. Akkor volt szív, akarat és erő a somosi lokálpatriótákban arra, hogy "hazahozzák" a települést, s évtizedekig megőrizzék iskolájukat - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a petíció sorsáról Salgótarján közgyűlése már a legközelebbi ülésén dönt, s mivel azon bőven szerepel a törvényben előírt választópolgári aláírás, a testület kiírja az elválást kezdeményező népszavazás időpontját.
Somoskőújfalu 1975 óta tartozik a nógrádi megyeszékhelyhez, több mint negyedszázados együttlét után jutott el a szakítás szándékához.
MTI - fidesz.hu