Varga: Át kell alakítani a MÁV struktúráját
A közmunkaprogram részleteiről, a gyógyszerkassza támogatás változásainak okairól és a MÁV átalakításáról beszélt Varga Mihály a TV2 Mokka című műsorában péntek reggel. A miniszterelnök-helyettes kifejtette: a hazai közösségi közlekedésben a párhuzamosságokat meg kell szüntetni.
Dátum: 2011-04-15 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:03.987762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök-helyettes kitért arra is, hogy nem kizárólag gyengén képzettek találhatóak a munkanélküliek között, ezért terveik szerint nem csak "csákány és lapát" lesz a megoldás. Az állástalanok döntő része a szakképzetlen körből kerül ki, azonban sok köztük az értelmiségi is, ezért fel kell mérni, hogyan tudna az állam számukra is munkát adni - fűzte hozzá.
Jelenleg 340 milliárdot költ a kormány gyógyszerártámogatásra, amit Varga indokolatlanul magasnak tart. Kifejtette: a magyar lakosság európai összevetésben is túlzott mértékben fogyaszt gyógyszereket.
Varga Mihály végül a MÁV adósságállományának átvállalásáról beszélt. Kifejtette, cserébe a társaság strukturális reformjait várják. Azt szeretnénk, hogy ne egy adósságtermelő intézmény legyen a MÁV, hanem egy olyan működőképes szervezet, ami állami támogatással, azonban jóval kisebb veszteséggel látja el feladatát. A párhuzamosságokat a rendszerben pedig fel kell számolni - fűzte hozzá.