Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elnökségi prioritás a kritikus információs infrastruktúrák védelmére

Magyarország jó helyen áll az uniós országok között a kritikus információs infrastruktúrák védelmével, a kibertámadások kivédését nemzeti szinten a számítástechnikai katasztrófaelhárító csoport (CERT) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményeként végzi - mondta Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár a távközlési miniszterek tanácskozása előtt tartott sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.


Dátum: 2011-04-15 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:05.113510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tagállamok felkészültségéről szóló Európai Hálózatbiztonsági Ügynökség (ENISA) által készített jelentést Neelie Kroes, a digitális menetrendért felelős uniós biztos mutatta be a távközlési minisztereknek, amely szerint Magyarország az élmezőnyben van. A soros magyar EU-elnökség nevében az államtitkár kiemelte, hogy a CERT jelenlegi feladatainak ellátásához elégséges szintű költségvetési támogatást kap, de ha az unióban szorosabb tagállami együttműködés jön létre a kritikus információs infrastruktúrák védelmére - amelyet a magyar elnökség prioritásként kezel - akkor ezeket a forrásokat bővíteni kell.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy a csütörtökön kezdődött tanácskozáson a tagállamok távközlési miniszterei között konszenzus születhet az ENISA működésének meghosszabbításáról, amelyről a május 27-i európai Távközlési Tanácsülésen döntenek. Az ügynökség működésével kapcsolatos jelenlegi bizonytalanságot meg kell szüntetni - tette hozzá.

Az infokommunikációs államtitkár szólt arról is, hogy a magyar elnökség fontos törekvése a kritikus információs infrastruktúrák védelme és a digitális bűnözés megelőzése, amelyet a közlekedéshez és az energiaügyekhez hasonlóan uniós szabályozási szintre történő emeléssel kell megvalósítani. A balatonfüredi miniszteri tanácskozáson az államok szakértői a szekcióüléseken tárgyalják a konkrét lépéseket, amelyeket az Európai Bizottság 2009-ben kiadott cselekvési tervében fogalmazott meg.

Nyitrai Zsolt elmondta: a tanácskozáson szó lesz arról, hogy egyre kifinomultabb támadások érik a kritikus információs infrastruktúrákat, s egyes államokban politikai erők korlátozták az állampolgárok internethez való hozzáférését. "A rosszfiúk sokat fejlődtek, de a jó államok igyekeznek" - fogalmazott az államtitkár. A konferencián az unió 27 tagállamának távközlési miniszterei és szakértői a későbbi döntéshozatalhoz szükséges tanácsi következtetéseket készítenek elő.

Az ENISA 2004-ben jött létre eredetileg ötéves mandátummal, amelyet 2009-ben három évvel meghosszabbítottak. Az MTI értesülése szerint a május 27-i brüsszeli tanácsülésen várhatóan további másfél évvel meghosszabbítják a Suba Ferenc személyében magyar alelnökkel rendelkező, a kritikus infrastruktúrák védelmével kapcsolatban javaslattevő és stratégiakészítő ügynökség működését.

Kapcsolódó elemek