Szilvásy György ismét gyanúsított
A volt titkosszolgálati miniszter ellen most hamis tanúzás gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Dátum: 2011-04-15 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161466
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:06.144592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyanúsítottként idézték be Szilvásy Györgyöt a Budapesti Nyomozó Ügyészségre. A Gyurcsány-kormány titokminisztere a gyanú szerint valótlan tartalmú tanúvallomást tett, 2010. július 27-én a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen folyó nyomozás során - tudta meg a Híradó.
Szilvásy az ügyészségi nyomozók kérdésére, akkor azt mondta, hogy kifizette azt a 30 különleges gesztenyefa csemetét, amit Benedek Fülöp szerzett neki. Az ügyészség szerint viszont Szilvásy György azóta sem fizette ki a facsemetéket. Szilvásy György gyanúsított kihallgatása jelenleg is tart.