Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamis tanúzás miatt hallgatták ki Szilvásyt

Gyanúsítottként hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy volt minisztert hamis tanúzás miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken


Dátum: 2011-04-15 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:11.289755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Skoda Gabriella nem nevezte meg a gyanúsítottat, az MTI ugyanakkor úgy tudja: Szilvásy György volt titokminiszterről van szó, aki kora délután érkezett az ügyészség épületébe. A szóvivő csak annyit közölt: egy korábbi, a Központi Nyomozó Főügyészségen tett tanúvallomása miatt gyanúsították meg az egykori minisztert, aki érdemi és részletes védekezést terjesztett elő, illetve panasszal élt kihallgatása ellen.

A Magyar Televízió (MTV) Híradója úgy tudja: a Gyurcsány-kormány titokminisztere a gyanú szerint 2010. július 27-én, a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen folyó nyomozás során tett valótlan tartalmú tanúvallomást. Szilvásy - a Híradó beszámolója szerint - az ügyészségi nyomozók kérdésére, akkor azt mondta, kifizette azt a 30 különleges gesztenyefa csemetét, amelyet Benedek Fülöp szerzett neki. Az ügyészség szerint viszont Szilvásy György azóta sem fizette ki a facsemetéket.

Kapcsolódó elemek