Kósa: Minden gyereket elhelyezünk az óvodákban!
Túljelentkezés van az idén a debreceni óvodákba: 350 gyerekkel többen jelentkeztek, mint a korábbi években, így az önkormányzatnak összesen 1867 új óvodást kell elhelyeznie, ami okoz némi problémát - mondta Kósa Lajos (Fidesz) polgármester az MTI-nek.
Dátum: 2011-04-16 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:14.210733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezető a szülők megnyugtatására azonban elmondta: bár 125-en elutasító levelet kapnak a napokban, minden gyereket el tudnak helyezni.
Ehhez legfeljebb 30-ra megemelik a csoportok létszámát, illetve olyan óvodákat is felajánlanak a szülőknek, ahol még van üres hely - tette hozzá a polgármester.
Jelenleg öt önkormányzati óvodában összesen 55 szabad férőhely van, további 70-et pedig egy alapítványi óvodában tudnak biztosítani - jegyezte meg Kósa Lajos, hozzátéve, hogy még az idén megkezdik egy 70 személyes új óvoda építését is.
A csoportlétszámok megemelése 35 óvodát érint, ezekben a mostani 25 helyett 27 és 30 között lehet az idei évtől a maximális létszám - közölte Kósa Lajos.