Jakab: Folyik a Penta-csoport tevékenységének értékelése
Érintettek bevonásával vizsgálják a Penta-csoport magyarországi húsipari felvásárlásait, és lépnek, ha kiderül, hogy csak piacot vásárolt a szlovák befektető - írja Jakab István Magosz-elnökre, parlamenti alelnökre hivatkozva szombati számában a Kisalföld.
Dátum: 2011-04-16 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:14.580752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Penta által megszerzett öt üzem közül gyakorlatilag valamennyi korszerű technológiával rendelkezik, minőségi alapanyagból is elegendő van az országban - áll a cikkben. Jakab István szerint "súlyos helyzetet idéz elő", ha csak azért vette meg ezeket a társaságokat a befektető, hogy Szlovákiába helyezzék át a termelést, és "onnan kívánja egyébként kontrollálhatatlan termékkel a magyar piacot ellátni".
Ezért - tette hozzá - az agrártárca illetékesei, az egyes cégek képviselői és az érintett önkormányzatok bevonásával "folyik a cégcsoport eddigi tevékenységének értékelése".