Aquaparkot építenének Pécsett
Aquaparkot építene Pécsen egy németországi székhelyű vállalat, amely öt és félmilliárd forintos beruházással nyolcvan munkahelyet teremtene - adta hírül a PécsMa.hu internetes hírportál szombaton.
Dátum: 2011-04-16 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161491
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:14.921713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Wolfram Wäscher, a beruházó SAB AG igazgatótanácsának elnöke és Páva Zsolt (Fidesz) polgármester a közeljövőben szándéknyilatkozatot ír alá a fejlesztésről, ha erre a jövő heti pécsi közgyűlés felhatalmazza a városvezetőt.
A nyilatkozattal az önkormányzat kifejezné szándékát, hogy együttműködik a SAB AG-vel pályázati források megszerzéséért, segíti a terület megszerzését. Mindez a városnak nem jelent pénzbeli kötelezettséget.
Csizi Péter (Fidesz), Pécs alpolgármestere azt mondta: a szándéknyilatkozat aláírása egy hosszú tárgyalási sorozat első lépése, így arról, hogy mikor valósulhat meg az élményfürdő, még korai beszélni - olvasható a PécsMa.hu internetes oldalán.