ENSZ-megfigyelőket raboltak el
Nincsenek magyarok a grúziai Kodori-szorosban csütörtökön elrabolt ENSZ-megfigyelők között - közölte Isaszegi János dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Hadműveleti Központjának parancsnoka. Elmondta: jelenleg hét magyar fegyvertelen katonai megfigyelő dolgozik a térségben az ENSZ fennhatósága alatt. Ők a Szuhumiban található főparancsnokságon dolgoznak, valamint a Grúzia és Abházia térségében lévő Gali és Zugdidi szektorban járőröznek, ellenőrzik a rendet.
Dátum: 2003-06-05 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:59.651072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tábornok közölte, hogy a térségben az EBESZ színeiben négy magyar katonai tanácsadó is tevékenykedik a grúz-csecsen határon. A grúz-abház határvidéken három külföldi ENSZ-megfigyelőt - két német és egy dán állampolgárt -, valamint helyi tolmácsukat ejtették túszul csütörtökön emberrablók.
Az orosz békefenntartók beszámolója szerint az ENSZ-megfigyelőkkel közös járőrük járművét álarcos fegyveresek vették tűz alá géppisztolyokból és késztették megállásra.
A megfigyelőket elhurcolt ismeretlen fegyveresek egyelőre semmiféle követeléssel nem álltak elő.
A nemzetközi megfigyelők orosz békefenntartókkal közösen járőröztek az abház és a grúz erők közötti demilitarizált övezetben. Az orosz békefenntartókat lefegyverezték, de végül elengedték a támadók a grúz védelmi tárca közlése szerint. Állítólag nyolc fegyveres csapott le a nemzetközi járőrre Genzvisi falu közelében, közép-európai idő szerint reggel hat órakor.
Abházia 1992-ben nyilvánította ki függetlenségét Grúziától, majd az ezt követő háborúban vereséget mért a grúz erőkre. 1994 óta tűzszünet van érvényben a felek között.
Tbiliszi hallani sem akar a köztársaság nyugati részén elterülő Abházia elszakadásáról, viszont széles körű autonómiát adna a térségnek. A vitában közvetítést vállaló Oroszország szintén ellenzi Abházia kiválását Grúziából, de kifejezetten jó kapcsolatokat ápol a szakadár abház vezetéssel.
MTI - fidesz.hu