Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer: Az alkotmány nem fogja átvenni a kormány szerepét

A szabadság dokumentumának tartja az új alaptörvényt az origo.hu-nak adott interjújában Szájer József fideszes EP-képviselő, aki maga szövegezte iPadjén annak bevezetőjét, a Nemzeti hitvallást.


Dátum: 2011-04-18 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:33.632527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Egy alkotmánymódosítás parlamenti vitájában, még 1990-ben Thomas Jeffersont idézte: "Inkább kitenném magam a túl sok szabadság kényelmetlenségének, mint annak, hogy túl kevésben legyen részem." Hogy érzi, sikerült ennek szellemében eljárni a jelenlegi alkotmányozás során?

- Igen, ez az alkotmány minden tekintetben a szabadság dokumentuma. Kezdjük azzal, hogy lényegében tartalmazza az emberi jogok teljes katalógusát, kiegészítve azokkal is, amelyek eddig a magyar alkotmányban nem szerepeltek, például a rabszolgaság tilalma. Az Európai Alapjogi Chartát vettük alapul, és a hatályos alkotmányhoz képest jelentős szemléleti változást is hordoz az alaptörvény, amely az alapvető emberi jogokat az első részében tartalmazza, rögtön az alapvetések után, és csak ez után következik az államszervezet.

- Azért vannak eltérések az Alapjogok Chartához képest. Abban szerepel például a nemi orientáció alapján történő megkülönböztetés tilalma, aminek mintha ellentmondana, hogy az alaptörvény férfi és nő kapcsolataként rögzíti a házasságot.

- A diszkrimináció tilalmára vonatkozó rész nem változott a hatályos szöveghez képest. Van egy úgynevezett egyéb kategória, amely nyitott, ebben a szexuális orientáció, a kor vagy más egyéb szempontok is lehetnek. A hatályos alkotmány szövegét vettük át, ahogy máshol is megtartottuk a hatályos szöveget. Van, ahol ezt még kiegészítettük alkotmánybírósági ítéletekkel is. A szexuális orientációra vonatkozó megkülönböztetési tilalom az európai uniós jogon keresztül része a magyar jognak, másrészt pedig az egyéb kategóriában benne van ebben a szövegben is.

A teljes interjú az origo.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó elemek