Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagyobb állami szerep az oktatásfinanszírozásban

A közoktatás anomáliáiról és a reformtervezet részleteiről beszélt a Fidesz oktatási bizottságának elnöke a Ma Reggelben.


Dátum: 2011-04-18 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:35.386677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakpolitikus egyetért azzal az elképzeléssel, hogy az állam vállaljon nagyobb szerepet az oktatásfinanszírozásban, de ezt kösse feladatokhoz. Ugyanis mint a száraz homok a vizet, úgy szívná fel az anyagi támogatást minden önkormányzat. A pedagógus bérét garantálja a központi költségvetés, a fenntartás ezernyi apró gondját pedig rá kell bízni a fenntartókra, és akkor egyensúlyba kerülhet a rendszer - tette hozzá.

A kollégiumokkal kapcsolatban a bizottsági elnök kiemelte, hogy nem kötelező, de racionális döntés lenne az önkormányzatok részéről, ha azokat átadnák az államnak. Pokorni Zoltán ezt azzal magyarázta, hogy az iskolai kollégiumokat szinte csak olyan fiatalok veszik igénybe, akik nem annak a településnek a lakói, ahol a fenntartó önkormányzat működik. A szakpolitikus a kollégiumok mellett a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatását sorolta még abba a kategóriába, melyet települési hatáskörből állami hatáskörbe sorolandónak tart.

Kapcsolódó elemek