Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ-főtitkár méltatta hazánk nemzetközi szerepvállalását

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Martonyi János külügyminiszterrel folytatott hétfői tárgyalásain méltatta Magyarország szerepvállalási készségét a globális ügyek kezelésében, vezető szerepét a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság következményeinek felszámolásában - tájékoztatta a külügyi tárca az MTI-t.


Dátum: 2011-04-18 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:42.925959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország nemzetközi szerepvállalása, a magyar EU-elnökség prioritásai, valamint az időszerű nemzetközi kérdések, azon belül kiemelten a líbiai helyzet áttekintése állt a megbeszélések középpontjában.

A háromnapos hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Ban Ki Mun az észak-afrikai térségben zajló folyamatok kapcsán kiemelten fontosnak nevezte, hogy hasznosuljanak a demokratikus átmenet során szerzett magyar tapasztalatok.

Az ENSZ-főtitkár és a külügyminiszter részletesen áttekintette a dél-európai és észak-afrikai térség fejleményeit, különös figyelemmel a líbiai helyzetre. Ban Ki Mun nagyra értékelte az Európai Unió világos elvi politikáját a térségben, különösen a civil lakosság védelme és a humanitárius segítségnyújtás érdekében tett erőfeszítéseket. A főtitkár szorgalmazta az azonnali tűzszünetet, és vázolta annak a nemzetközi tervnek a körvonalait, amely alkalmas lehet az ország helyzetét normalizálni és stabilizálni.

A két politikus egyetértett: az észak-afrikai térség demokratikus átalakításához a nemzetközi közösség az ott élő népek igénye szerint nyújthat hatékony támogatást. A világszervezet főtitkára olyan ENSZ-es keretek megteremtését kezdeményezte, amelyekben összehangolható az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az Európa Tanács által a demokratikus intézmények kialakításához nyújtott segítség. Martonyi János támogatásáról biztosította a főtitkár kezdeményezését, és jelezte, abban Magyarország is kész szerepet vállalni.

Kapcsolódó elemek