Mindenkihez jusson el az alkotmány
Az alaptörvény sok ponton érinti az emberek hétköznapjait, ezért fontos, hogy azt mindenki megismerhesse - mondta Lázár János az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Dátum: 2011-04-19 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:49.313733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alkotmány számos ponton érinti az emberek hétköznapjait - tette hozzá. A kormánypárti politikus megerősítette, hogy nem változtatnak a rendvédelmisek felemelt nyugdíjkorhatárán a tüntetések miatt, azonban azt elismerte, hogy a mostani bérrendszer tarthatatlan.
Lázár János arról is beszélt, hogy az alaptörvényhez kapcsolódóan harminc sarkalatos törvényt akarnak hozni a következő hónapokban, szerinte április végétől júliusig erőltetett menet lesz az Országgyűlésben.