Igazságosabb szociális rendszert alkot a NEFMI
Réthelyi Miklós szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium számos fontos intézkedést megtett már, és jelenleg is igen jelentős módosításokon dolgozik annak érdekében, hogy megerősítse a családokat, igazságosabbá tegye a szociális rendszert, minden rászorulóról gondoskodjon, s ezzel megvalósítsa a kormányprogramban megtalálható célokat, melyek kulcsszavai a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend.
Dátum: 2011-04-19 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:28:59.787555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárcavezető az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának keddi ülésén összegezte a minisztérium szociális területen tett eddigi lépéseit.
Réthelyi Miklós hangsúlyozta: a kormány, illetve a minisztérium egyik fontos célja az EU-elnökség féléve alatt az, hogy elősegítse a szemléletváltást a családdal, a házasság megítélésével kapcsolatban, valamint elősegítse a fogyatékossággal élők iránti érzékenység, szolidaritás növekedését.