"Az alkotmány magában foglalja az egész nemzetközi jogot"
"Ideológiailag egyoldalúnak és tartalmilag teljes mértékben tévesnek" minősítve visszautasította az új magyar alkotmányt ért bírálatokat Bernd Posselt német keresztényszociális európai parlamenti képviselő.
Dátum: 2011-04-19 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:05.668539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI berlini irodájához is eljuttatott, kedden közzétett nyilatkozatában a bajor CSU képviselője hangoztatta: "az alkotmány magában foglalja az egész nemzetközi jogot, az uniós alapjogi chartát, a népcsoportokra és kisebbségekre vonatkozó, világszerte legjobb jogszabályokat, valamint központi alkotmányos célkitűzésként az európai egyesülés melletti határozott elkötelezettséget".
Posselt kiemelte azt is, hogy az alkotmányban kifejeződik a magyar lakosság nagy többségének határozott keresztény orientációja. Úgy értékelte, hogy ez a keresztény orientáció fejeződik ki a preambulumban, a házasság és a család védelmében, továbbá a magzati élet, a fogyatékkal élők, valamint az idősek fokozottabb védelmében.
A bajor konzervatív EP-képviselő felháborodásának adott hangot Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak az új alkotmánnyal kapcsolatos, általa "negatívnak" nevezett budapesti kijelentései miatt.
Bírálta az ENSZ-főtitkárát amiatt, hogy - mint fogalmazott - "olyan példás demokráciát támad, amely harcolt a nemzetiszocialisták és a kommunisták elnyomásának következményei ellen, az elmúlt években pedig gazdaságilag a posztkommunista szocialisták tették tönkre."
Orbán Viktor miniszterelnök kétharmados parlamenti többsége azért jött létre, mert a magyaroknak elegük volt a diktatúrából és annak baloldali örököseiből - hangoztatta nyilatkozatában Bernd Posselt.