Leeresztették a halastó vizét, erdőt telepítenek Kolontáron
Teljesen sikerült leereszteni az iszapömlés során erősen lúgos vízzel telítődött kolontári halastavat, a következő hetekben a meder kotrásával folytatódik a mentesítés; Kolontár határában erdőtelepítés kezdődött - közölte a vidékfejlesztési tárca miniszteri megbízottja szerdán.
Dátum: 2011-04-20 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:09.581242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szabó Csaba elmondta, hogy a 27 ezer négyzetméteres vízfelületű mesterséges tó vízszintje a mentesítés megkezdése óta eltelt csaknem két hónapban több mint 2 méterrel csökkent, az átlagosan 3 méter mély tóba a tavaly októberi katasztrófa során 40 ezer köbméternyi vörösiszap került. Kiépítették a fél kilométer hosszú övárkot, amelyen keresztül az átlagosan 12 pH-értékű lúgos vizet a semlegesítő medencébe engedték.
A mederkotrást kotróhajó segítségével tudják csak megoldani, mivel a kanalas markológépekkel nem érik át a horgásztó partját, a tó kitisztítása még hetekig eltart - tette hozzá.
A miniszteri megbízott tájékoztatása szerint több mint 60 ezer köbméter, savazással semlegesített vizet engedtek bele a Torna-patakba, a mederből kikotort vörösiszapot a most elkészült szikkasztómedencében ülepítik majd.
Szólt arról is, hogy a mentesítésben a legnagyobb nehézséget a tavat tápláló természetes források okozták. Ezek vize a tó fenekén leülepedett vörösiszapon keresztül átszűrődve a folyamatos szivattyúzás ellenére is erősen lúgos vízzel töltötte meg a medret. Feltételezések szerint a tóban a háromméteres iszapréteg alatt még legalább két autó van.
A külterületek mentesítésével megbízott szakértő elmondta, hogy a soroksári Duna-ágból kitermelt iszappal végeznek talajjavító kísérletet Devecser határában, az iszapot baktériumtrágyával és szalmával keverve tárcsázzák a talajba. Szabó Csaba közlése szerint a magas foszfor- és szervesanyag-tartalmú iszap hozzájárul a vörösiszap által teljesen kipusztított talajélet visszaállításához, s a Dunából és a Balatonból bőven rendelkezésre áll.
A miniszteri megbízott elmondta, hogy a pápai székhelyű Bakonyerdő Zrt. Kolontár határában 7 hektáros állami földterületen védőerdő telepítését kezdte meg, őshonos fafajtákat - ezüstnyár, tölgy, vadkörte - ültetnek.