Gyógyíthatatlan optimista
Dátum: 2011-04-20 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:10.276659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szalay Károly: Itt van ez az LMP. Kövezzenek meg: kezdetben reménykedtem benne. Mára kiderült, hogy ez a friss pártocska a hajnali pírból rögtön a hanyatlás alkonyába váltott át. Azt hirdette: lehet másképpen is politizálni. Elnyomtam magamban azt a logikus kételyt, kardinális kérdést: mihez mérten lehet másképpen? Mert nem mindegy ám.
(...)
Mára azt is tudjuk, nem az a fontos, mihez méri magát másképpen egy párt, hanem az, hogy hova húz. És a kötődése bizony lehangoló. Nem az a baj, hogy a Fidesz-KDNP-koalíciótól távol tartja magát, sokkal inkább az a gond: egyre szolgaibb módon betagolódik a bukott MSZP téveszmerendszerébe.