Tarlós: A 4-es metró első szakaszára van pénz
Nincs pénz a 4-es metró második szakaszára, de az első szakasz megépülhet - mondta Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester szerdán a Magyar Televízió reggeli műsorában.
Dátum: 2011-04-20 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:10.684287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főpolgármester közlése szerint a második szakasz építését senki nem állította le, hiszen "csak azt lehet leállítani, ami elkezdődött". Az első szakaszt szeretnénk befejezni, ott köztudottan óriási problémák vannak a két ciklussal ezelőtt megkötött szerződésekkel - fűzte hozzá. Tarlós István kiemelte: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) támogatására is nagy szükség van, hogy a régi szerződésekből ne legyen probléma.
A szerelvények még mindig nincsenek itt, nem kaptak vasúthatósági engedélyt sem, ezért egyelőre azt sem lehet megmondani, hogy mikor állhatnak forgalomba - sorolta a főpolgármester. Ugyanakkor az állomások és a sínek épülnek, az alagutak építése pedig már befejeződött - tette hozzá. A metró egyes elképzelések szerint 2014 végén szállíthat utasokat először, ha a fenti problémák megoldódnak - mondta kérdésre válaszolva Tarlós István.