Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa: Elképzelhetőnek tartjuk a tisztán listás választást

Kósa Lajos szerint az új választójogi törvény központi kérdése az, hogy mi lesz az egyéni választókerületek sorsa a következő voksoláson. A Fidesz ügyvezető alelnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, egyelőre spekuláció és a fantázia szüleménye a jövőbeli egyfordulós rendszer.


Dátum: 2011-04-21 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:21.508347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy másik fideszes politikus, Gulyás Gergely viszont már most elképzelhetőnek tartja, hogy az Országgyűlés előtt fekvő kormánypárti javaslat nevesíti majd a gyakorlatban ma is működő szisztémát. Minderről annak kapcsán beszéltek a Magyar Nemzetnek, hogy a Népszabadság szerdán azt írta, a kormánypárt tervei szerint egyfordulós parlamenti választások lennének 2014-ben.

Csak egy-másfél év múlva következik el annak a tárgyalása, hogy egy- vagy kétfordulós legyen-e a hazai választási rendszer - mondta a Magyar Nemzetnek Kósa Lajos. A Fidesz ügyvezető alelnöke az újság azon felvetésére, hogy ez kívül esik a kormányzat által eddig - 2011. év végében - megjelölt időszakon, azt felelte, a választójogi törvény nem annyira feszítő, mint más sarkalatos törvények. Hozzátette, valójában nem a fordulók, hanem az egyéni körzetek száma a legfontosabb kérdés ebben az ügyben.

- Már ha egyáltalán lesznek ilyenek - tette hozzá Kósa. Ez pedig abba az irányba mutat, hogy akár tisztán listás választási rendszert is elképzelhetőnek tartanak a Fideszben.

A teljes interjút a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.

Kapcsolódó elemek