Schmitt Pál Csehországba utazik
A magyar köztársasági elnök csütörtökön és pénteken kétnapos hivatalos látogatást tesz a Cseh Köztársaságban Václav Klaus cseh államfő meghívására.
Dátum: 2011-04-21 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:22.575958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar államfőt csütörtök délelőtt katonai tiszteletadással fogadják a Prágai Vár első udvarán, majd Schmitt Pál és Václav Klaus feleségükkel együtt félórás magánmegbeszélést folytatnak.
A plenáris kétoldalú tárgyalásokat nagyjából egyórásra tervezték. Ezután a két államfő sajtóértekezleten ad tájékoztatást a cseh-magyar megbeszélések eredményéről.
A tárgyalások során előreláthatólag szóba kerül a kétoldalú kapcsolatok és a visegrádi együttműködés aktuális helyzete, további gazdagításának lehetőségei. A felek várhatóan kitérnek majd a cseh koalíciós válságra, a magyar belpolitikai reformfolyamatokra, a magyar EU-elnökség eredményeire, további célkitűzéseire, valamint időszerű nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos álláspontjaikat is megvitatják.
A csehországi magyar szervezetek képviselőivel való találkozóra és beszélgetésre Magyarország prágai nagykövetségén kerül sor.
Az első napot díszvacsora zárja, amelyet Václav Klaus ad magyar vendége tiszteletére a prágai Hradzsinban.
Pénteken, a látogatás második napján Schmitt Pál Petr Necas cseh miniszterelnökkel, valamint Miroslava Nemcovával, a képviselőház elnökével találkozik.