Közel száz új villamost és trolit vásárolhat Budapest
A főváros 2014-ig megközelítőleg száz új villamost és trolit vásárolhat, ha a képviselők elfogadják az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő hét szerdai ülésén. Egy másik javaslat szerint a budapesti városvezetés ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetné azokat, akik a közterületet "életvitelszerű lakhatás céljára" használják.
Dátum: 2011-04-21 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:22.947068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főváros honlapján csütörtökön hajnalban publikált előterjesztés szerint 96 darab 35 és 54 méteres villamost, illetve 93 trolibuszt szereznének be 2014-ig, a második ütemében 2016-ig további 37 villamos érkezhet Budapestre. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kezelt projekt együttes beruházás költsége 156,5 milliárd forint, de ennek jelentős részét, várhatóan 98 százalékát az Európai Unió finanszírozza, így Budapestnek 3 milliárd forint önrészt kellene biztosítania.
A járműbeszerzéshez kapcsolódva egyéb infrastrukturális beruházásokat is meg kell valósítani, ilyen a megállók peronszintjének emelése és egy új villamos kocsiszín felépítése. Tanulmányok szerint erre a volt józsefvárosi pályaudvar területe alkalmas, ezért a BKK megkezdte a tárgyalásokat a MÁV-val.
A BKK által menedzselt projekt célja a túlüzemeltetett, műszakilag is elavult villamos és trolibusz járműpark frissítése, az alacsonypadlós járművek nagyobb arányú megjelenése a vonalakon.
Ha elfogadják György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztését, akkor ezt a 3 milliárd forintot szerepeltetni kell Budapest 2012-es költségvetésében, illetve szerepeltetni kell a hétéves fejlesztési koncepcióban is.
A dokumentum kifejti, hogy Budapest villamosvonalain mindössze a 40 Combino felel meg a kor, és az akadálymenteség elvárásainak, a 118 darab Ganz-csuklósok túlkorosak, energiafelhasználásuk magas és gyakran meghibásodnak.
A trolibuszok esetében a legrosszabb állapotban az orosz, 40 éves ZIU-9-es trolik vannak, és ebben az ágazatban nincs forgalomban alacsonypadlós jármű.
György István az előterjesztésben emlékeztetett, hogy 2010 elején megszavazták az 1-es és 3-as villamosvonal meghosszabbítását és a járművek cseréjét. Ez azonban kevés szerelvény beszerzésével járt volna, amelyre nagyon nehezen, vagy drágán kaptak volna ajánlatot. A fejlesztés során ezen felül az uniós támogatás feltételéül szabták, hogy a főváros dolgozzon ki egy fővárosi járműstratégia meglétét.
Három ütemben javasolja a főpolgármester-helyettes a járművek beszerzését, a harmadik ütem 2020-ban zárulhat, ekkorra Budapest teljes villamos- és trolibuszhálózatát alacsonypadlós járművekkel szolgálnák ki.
A BKK ezen kívül a busz-, illetve a metró- és HÉV-ágazatban is megkezdte a járműcseréhez szükséges előkészítő munkákat. Az autóbusz-ágazatban az új közszolgáltatási struktúra, a gyorsvasúti ágazatokban (metró, HÉV) a hosszú távú fejlesztési projekteket megalapozó KözOP előkészítési projektek biztosítják majd a járművek cseréjéhez szükséges forrást, konstrukciót.
Büntetnék a közterületen lakókat
Ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetné a budapesti városvezetés azokat, akik a közterületet "életvitelszerű lakhatás céljára" használják a jövő szerdai Fővárosi Közgyűlésre tett egyik előterjesztés szerint.
Tarlós István főpolgármester javaslata szerint szabálysértésnek minősülne az is, ha valaki "az életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait a közterületen tárolja".
Az indoklás szerint a cél nem a büntetés, hanem az azokkal szembeni fellépés jogi lehetőségének a megteremtése, akik a felajánlott segítség ellenére is a közterületeken maradnak.
A javaslat tehát azokat a hajléktalanokat érinti, akik valamiért nem veszik igénybe a szállásokat.
A főváros pályázhat a 2017-es Világjátékok megrendezésére
Budapest pályázhat a 2017-es Világjátékok megrendezési jogáért, ha a közgyűlés jövő szerdán elfogadja az erről szóló határozatot.
A budapest.hu honlapon csütörtök hajnalban publikált előterjesztés szerint Budapest adhatja be a pályázatot Gödöllő, mint társváros közreműködésével, a koordinálást pedig a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) végezheti.
Csomós Miklós ágazati főpolgármester-helyettes előterjesztésében azt írta: a rendező város feladata a kiírás szerint, hogy biztosítsa a versenyekhez szükséges infrastruktúrát, az ünnepségeket, biztosításokat, valamint a résztvevők közlekedtetését, elszállásolását és étkeztetését.
Hangsúlyozta, hogy az esemény direkt és indirekt bevételeket generál, ugyanis a kereskedelmi, média, és jegyár-értékesítéshez jelentős turisztikai bevétel is párosulhat.
A Nemzeti Sportszövetség véleménye szerint az esemény tervezett költségvetési nagyságrendje 11 milliárd forint, a pályázat elnyerése esetén Budapest ebből 2 milliárd forintot vállal, amit négy évre lebontva kell biztosítani. Az NSSZ előzetesen 5 millió forint támogatást kért a fővárostól, amelyet ezen közgyűlési határozattal a főpolgármesteri keretből biztosítanának.
A Világjátékokon 32 hivatalos, és 5-6 meghívott sportág szerepelhet, a négyévente megrendezett sportesemény általában 100-150 ország 3500 versenyzőjének részvételével zajlik, és több százezer, akár millió nézőszám is kísérheti. A Világjátékok Nemzetközi Szövetségének elnöke 2010-ben magyarországi látogatásakor már egyeztettek a pályázat beadásáról - olvasható Csomós Miklós előterjesztésében.
A pályázat beadásáról, illetve az 5 milliós támogatás odaítéléséről a közgyűlés várhatóan jövő szerdai ülésén hoz majd határozatot.