952 millió forintot kaphat a DBR Metró Projekt Igazgatóság
Összesen 952,8 millió forintból gazdálkodhat a 4-es metró beruházás megvalósításának megszervezésére, lebonyolítására és irányítására létrehozott DBR Metró Projekt Igazgatóság, ha a képviselők elfogadják az erről szóló közgyűlési határozati javaslatot.
Dátum: 2011-04-21 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:23.310435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főváros honlapján csütörtök hajnalban publikált javaslat szövege szerint ez az összeg része annak a 75 milliárd forintnak, amelyet idén a főváros a 4-es metró kivitelezésére kíván fordítani.
György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében rámutatott arra, hogy az igényelt összeg a 2010-es költségek 53 százaléka. Ebből a személyi jellegű kiadásokra 756 millió forintot, anyagi jellegű kiadásokra pedig 190 milliót tervez a DBR.
Az előterjesztés mellékletében Kocsis István, a DBR igazgatóság vezetője azt írta, hogy a projekt készültségi szintje meghaladja a 70 százalékot, a szerkezetépítési munkák befejeződtek, idén jellemzően gépészeti és elektromos munkák lesznek. Emellett elő kell készíteniük a projekt elhúzódása miatt a szerződések módosítását, illetve a követeléseket is kezelni kell.
Az előterjesztés egyben foglalkozik a DBR 2010-es munkájával is, amelyet György István előterjesztő elfogadásra javasol a közgyűlésnek. A 2010-es beszámoló szerint a korábban elfogadott 1,8 milliárd forintos keretösszegből a DBR mindössze 922 millió forintot használt fel. Ennek oka főleg a személyi jellegű ráfordítások tervezett és tényleges kiadása közti eltérés, illetve anyagi jellegű ráfordításaik is kisebbek voltak a tervezetnél.
A képviselők az előterjesztésről várhatóan a közgyűlés jövő szerdai ülésén döntenek.