Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Engedélyköteles lehet a szórólapozás és az utcai zenélés

A jövőben Budapesten közterület-használati hozzájárulást, azaz engedélyt kellene kérni a szórólaposztáshoz, valamint az utcai zenéléshez is. A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésére tett városvezetői előterjesztést a Budapest portálon tették közzé.


Dátum: 2011-04-21 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:24.383891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István főpolgármester javaslatában emlékeztet arra, hogy az utcai zenélésnél eddig csak akkor volt szükség az engedély beszerzésére, ha hangosító berendezést is használtak.

A beterjesztett rendelet-tervezet azonban már szélesebb körben, "általában" az utcazenéléshez kötné a hozzájárulás beszerzését.

Az önkormányzat a jövőben mind a szórólapozás, mind pedig az utcai zenélés után díjat is szedhet. A javaslatban azonban jelzik, hogy mindkét esetben lehetőség van a közterület-használati díj "korlátlan mértékű" csökkentésére.

A rendelet melléklete szerint szórólaposztás esetén egy négyzetméternyi elfoglalt közterülettel számolnak. Eszerint - a négy besorolási kategóriától függően - minimum 3.000, maximum 9.100 forint közterület-foglalási díjat kellene fizetnie a jövőben egy-egy szórólaposztónak havonta.

Utcazenélés esetén a napi díj négyzetméterenként 160 és 230 forint között lesz a rendelet melléklete szerint.

Az előterjesztett javaslatokról szerdán dönt a közgyűlés.

Kapcsolódó elemek