Kendőzetlen igazságot Paks ügyében
Senki sem tudja, mi is az igazság Paks kapcsán. A közvélemény még hetekkel is Európa második legsúlyosabb nukleáris üzemzavarát követően újabb és újabb megdöbbentő hiányosságokról értesült. A zavaros tájékoztatás miatt az emberek növekvő aggodalommal szemlélik az eseményeket, hiszen úgy érzik: lassan már két hónapja nem tudhatják meg, mi is történt és mi várható ezek után az atomerőműben.
Dátum: 2003-06-05 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:04.544983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nukleáris biztonság és a megtépázott bizalom helyreállítása a társadalom megnyugvásának legfőbb záloga, ezért közös ügyünk egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozása.
Az emberek jogos elvárása, hogy Paks ügyében további kapkodásnak, félretájékoztatásnak, a felelősség elkenésének és politikai presztízs-szempontoknak ne legyen helye, mert több hiba már nem történhet. Sajnálatos módon ennek ellenére a szocialisták tegnap megkezdték a még létre sem jött vizsgálóbizottság ellehetetlenítését: mondvacsinált ürüggyel próbálják a testület feladatait és működési idejét az értelmetlenségig korlátozni. Ezért a vizsgálóbizottság eredeti javaslat szerinti létrehozása dönti majd el, hogy valójában akarják-e a szocialisták Pakson az igazság kiderültét és a biztonság helyreállítását!
Szekszárd, 2003. június 5.
Koltai Tamás
országgyűlési képviselő
megyei elnök
OS - fidesz.hu