"Annyi ember fog megmozdulni, mint még soha"+képek
Aki egyszer részt vesz egy ilyen programban, az később is jobban figyel majd a környezetére; ez nemcsak egy egyszerű akció, hanem közösségi élmény és próbatétel is - szögezte le Rétvári Bence államtitkár a TeSzedd - Önkéntesen a tiszta Magyarországért kampány csütörtöki, a Feneketlen-tó partján tartott sajtótájékoztatóján. Ugyanitt Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár arról beszélt, a megmozdulással hagyományt szeretnének teremteni.
Dátum: 2011-04-21 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:29.140883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rétvári Bence elmondta, hogy az önkéntesség más országokban már óriási akciókat tudott életre hívni; példaként Észtországot említette, ahol 50 ezer ember gyűjtött össze egyetlen nap alatt 20 ezer tonna szemetet. Aki egyszer részt vesz egy ilyen programban, az később is jobban figyel majd a környezetére; ez nemcsak egy egyszerű akció, hanem közösségi élmény és próbatétel is - szögezte le a politikus.
Hagyományt szeretnének teremteni
Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel a megmozdulással hagyományt szeretnének teremteni, és egyúttal jelezte, hogy hazánkban számos településen tartanak szemétszedési akciókat, ám ezek nem országos szervezettségűek. Nem a spanyolviaszt szeretnénk feltalálni, hanem utat, teret engedni annak a kezdeményezésnek, amely egyénektől, civil szervezetektől érkezett - hangsúlyozta.