Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál hétfő délben írja alá az új alaptörvényt

Schmitt Pál köztársasági elnök április 25-én délben, a televízió nyilvánossága előtt a Sándor-palotában írja alá Magyarország hét elején elfogadott új alaptörvényét.


Dátum: 2011-04-21 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:29.854068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője csütörtökön, az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: az államfő 14 órakor Horváth Gergely Domonkossal, a Magyar Posta igazgatóságának elnökével közösen ünnepélyes keretek között első napi bélyegzővel látja el a posta ünnepi bélyegblokkját, melyet az új alaptörvény aláírása alkalmából bocsátottak ki.

A köztársasági elnök ezt követően, 19 órakor ünnepi köszöntőt mond a Magyarország új alaptörvényének aláírása alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen a Művészetek Palotájában - fűzte hozzá. Kövér László házelnök, az Országgyűlés elnöke kedden írta alá és küldte tovább Schmitt Pálnak Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét, amelyet a parlament ezt megelőzően hétfőn fogadott el, a kormánypárti politikusok és egy független képviselő szavazatával. A Jobbik-frakció tagjai nemmel voksoltak a határozathozatalon, míg az MSZP és az LMP képviselői nem vettek részt a szavazáson.

Kapcsolódó elemek