Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Klaus: Az alkotmány az adott ország tulajdona

Az alkotmány minden ország számára kulcsfontosságú, az adott ország tulajdona. Ezért nem gondolom, hogy ebbe más országoknak bele kellene szólniuk. Ezt alapelvnek tartom - jelentette ki a cseh köztársasági elnök csütörtökön Prágában, Schmitt Pál magyar államfővel tartott közös sajtóértekezletén. A magyar köztársasági elnök kiemelte: az alkotmány teljes mértékben EU-konform, megjegyezve: az alkotókra ugyanakkor még nagy munka vár.


Dátum: 2011-04-21 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:30.221178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Klaus elmondta: Schmittől részletes tájékoztatást kapott a magyar alaptörvényről, s "házi feladatként" azt már saját maga is áttanulmányozta. Mint megjegyezte, felfigyelt a magyar és a cseh alkotmány közti eltérésekre is. Rámutatott: például a magyar államfő feloszlathatja a parlamentet, míg a cseh elnöknek ilyen jogköre nincs. Érdekesnek minősítette azt is, hogy az alkotmány a forintot nevezte meg magyar nemzeti fizetőeszköznek. Érdekelni fog, hogy mi következik ebből az euró elfogadására nézve - jegyezte meg a cseh államfő.

Ismételten jelezte, hogy tiszteletben tartja a magyarok jogát saját alkotmányuk megalkotására. Nincs okom arra, hogy ezt megkérdőjelezzem. Én ezt teljes mértékben tiszteletben tartom, s azt gondolom, hogy ezt kellene tenniük másoknak is - szögezte le Klaus.

Schmitt Pál szerint "a magyar alkotmány teljes mértékben EU-konform". Példaként megemlítette, hogy az alkotmány egészében átvette az EU emberi jogi chartáját. Hozzátette: az alkotókra ugyanakkor még nagy munka vár, hiszen ki kell dolgozni egyebek között az alkotmányhoz kapcsolódó kétharmados törvényeket is.

A cseh és a magyar államfő kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik belpolitikai helyzetéről, illetve az EU időszerű gondjairól. Schmitt tájékoztatást adott a magyar EU-elnökség eddigi tapasztalatairól is.

Klaus figyelemreméltónak nevezte, hogy sem Csehország, sem Magyarország nem csatlakozott a versenyképességi paktumhoz. Észrevettem, hogy indokaink több esetben egyformák vagy nagyon közeliek - jegyezte meg.

Az atomenergia fejlesztése kitűnő téma lehetne valamelyik visegrádi csúcstalálkozón - válaszolta a cseh államfő az MTI tudósítójának kérdésére. Kifejtette: ez egy olyan téma, amelyben szerinte a visegrádi négyek közös nevezőre tudnának jutni, és közös álláspontot tudnának képviselni az EU-ban. Klaus üdvözölte, hogy Magyarország sem csatlakozott a "populista atomenergia- ellenes lobbihoz". Leszögezte, hogy "Csehország szívesen részt venne a paksi atomerőmű felújításában".

Schmitt Pál szerint az elnökök "nem jelképes, hanem munkatalálkozót" tartottak. Hozzátette: a kölcsönös áruforgalom értéke eléri az 5,5 milliárd eurót. Mindkét államfő jónak és problémamentesnek minősítette a magyar-cseh viszonyt.

Kapcsolódó elemek