Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder: Ez a probléma egész Európát érinti

Áder János a mozgásszervi betegségekkel kapcsolatos európai szemléletváltás, illetve a korai megelőzés és rehabilitáció fontosságára hívta fel a fegyelmet csütörtökön Budapesten. A néppárti európai parlamenti képviselő hangsúlyozta: ez a probléma egész Európát érinti.


Dátum: 2011-04-21 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:33.064537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mozgásszervi betegségek okozta terhek - kihívások a munkaképesség megtartása és a fogyatékosság megelőzése területén az Európai Unióban elnevezésű konferencián hangsúlyozta: riasztóak a mozgásszervi betegségekre és azok gazdasági hatásaira vonatkozó európai adatok.

Tájékoztatása szerint az Európai Unió területén 120 millió ember szerved valamilyen mozgásszervi betegségben, vagyis minden negyedik európai. Ebből fakad a munkahelyi hiányzások 50, a tartós munkaképtelenség 60 százaléka. Áder János közölte, mindez a tagállamoknak évente 240 milliárd euróba kerül. Véleménye szerint a legfontosabb feladat korai megelőzés és korai rehabilitáció, és az, hogy a mozgásszervi betegek minél nagyobb százalékának biztosítsák a lehetőséget, hogy visszatérhessenek a munka világába.

Kérdésre válaszolva kitért arra: ha valaki hosszú hónapokig táppénzen van, annak jelentős a költségvetési, társadalombiztosítási hatása. Mint mondta, minél hosszabb időre esik ki valaki a munkából, annál jobban csökken a munkába való visszatérésének esélye. Ráadásul ez idő alatt nem fizet adót sem. A fideszes politikus úgy vélte: az európai kormányoknak jobban megérné, hogy a korai felismerést és rehabilitációt támogassák, de ehhez szemléletváltásra van szükség.

Poór Gyula, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet főigazgatója a konferencia után tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a biológiai terápia "totális áttörést" hozott. (A gyulladásos reumatológiai betegségek kezelésében alkalmazott új típusú és hatásmechanizmusú készítmények alkalmazásáról van szó, a hagyományos eljárásokkal szemben új támadási pontokon keresztül fejtik ki hatásukat. A biológiai készítmények tartósan és hatékonyan enyhítik a nagy fájdalmakkal járó tüneteket, és a súlyos ízületi deformitások kialakulását is képesek megakadályozni.) Az esetek nagy részében a betegség megállítható, a korai szakasznál pedig a terápia alkalmazása a munkába való visszatérést eredményezheti - jelentette ki, hozzátéve, az európai kormányoknak támogatniuk kellene ezt az eljárást. Úgy fogalmazott: a megelőzés, a korai diagnózis, és a megfelelő terápia érdekében emellett célirányos kutatásra, oktatásra és a klinikai gyakorlat javítására van szükség.

Poór Gyula a magyarországi helyzetről szólva közölte: hiányolja a kommunikációt a munkáltatók és a munkavállalók között. Mint mondta, a munkaadót sokszor nem is érdekli a munkavállalók betegsége, helyzete, pedig a mozgásszervi betegségeket komolyan kell venni.

Reumatológiai és mozgásszervi betegségben szenvedő embereket képviselő szervezetek képviselői és a reumatológiai szakterület vezetői csütörtökön közös felhívást intéztek az EU politikai döntéshozóihoz, amelyben azt kérik, hogy ismerjék el a mozgásszervi betegségek hatását az emberek társadalmi szerepvállalására, és készítsenek nemzeti terveket ezen betegségek következményeinek enyhítésére.

Kapcsolódó elemek