Miért nem tesz említést az Európai Unió alkotmánytervezete a keresztény értékrendről?
Jelentős mértékben, a jelenlegi 120-150-ről mintegy 20-ra csökkenti a nyugati diaszpórában működő lelkészségek számát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) - jelentette be Veres András püspök a konferencia nyári ülésének döntéseit ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-06-05 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:04.875788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A titkári tisztségében újabb öt évre bizalmat kapott püspök elmondta: az asszimiláció miatt "fogyóban van" a lelkészek munkája, s a lelkipásztorok létszáma is csökken. Közlése szerint ugyanakkor fontosnak tartják a lelkészség fenntartását Európában kilenc, a többi kontinensen pedig összességében nyolc-tizenkét helyen.
A püspök példaként említette Brüsszel, Bécs, Párizs, Genf, London, New York és Melbourne városát.
Veres András a konferencia előző nap közzétett nyilatkozatára visszatérve hangsúlyozta: több száz millió keresztény érzését sérti Európában, hogy az Európai Unió alkotmánytervezete nem tesz említést a keresztény értékrendről.
Rámutatott arra, hogy Európa történelméhez, kulturális, szellemi, lelki örökségéhez hozzátartozik a keresztény értékrend, amelyre - ellentétben a görög és a római kultúrával, valamint a felvilágosodás szellemiségével - nincs utalás a tervezetben. Mint elmondta, egy kimutatás szerint az Európai Unió lakosságának 81 százaléka kereszténynek vallja magát, ha nem is jár vasárnaponként templomba, éppen ezért úgy érzik: a többséggel szemben történt diszkrimináció.
Veres András közlése szerint nyilatkozatukat eljuttatták Magyarország közjogi méltóságaihoz és megküldik azt az országot képviselő konventtagokhoz, valamint a konvent és az Európai Unió illetékes szervezeteinek is.
Beszámolt arról is: az ülésen Seregély István egri érsek, az MKPK elnöke a testület nevében köszöntötte a nyugállományba vonult Takács Nándor székesfehérvári, illetve Keszthelyi Ferenc váci megyés püspököt, s utódjaikat: Spányi Antalt és Beer Miklóst.
Veres András tájékoztatása szerint Beer Miklós hivatalos beiktatását június 20-án tartják Vácott.
Kitért arra is, hogy a nyugdíjazások nyomán változások történtek a püspöki bizottságokban: a teológiait Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek, a kateketikait Bíró László püspök, a karitász bizottságot Spányi Antal, a Megszentelt Élet Bizottságát pedig Várszegi Asztrik püspök-főapát vezeti.
Szólt arról is, hogy a nyugdíjba vonulásokkal csökkent a püspöki konferencia szerzetesi múltú tagjainak száma, hozzátéve: Paskai László nyugalmazott bíboros ferences, Takács Nándor karmelita, Keszthelyi Ferenc pedig egykor ciszterci szerzetes volt.
Veres András az MTI kérdésére válaszolva közölte: örömmel vették a hírt, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület tárgyalt a Petőfi rádió volt középhullámú frekvenciájának újbóli kiírásáról.
Közlése szerint természetesen pályáznak a műsorszolgáltatási jog elnyerésére, s szeretnék, ha az országos sugárzású katolikus rádió minél előbb megszólalhatna.
MTI - fidesz