Államadósság: az egyházmegyék is segítenének
Valamennyi keresztény egyházat foglalkoztatja, miképp segíthetnék az államadósság csökkentését, van ahol konkrét döntés is született, de a többség egyeztetésre vár - írja a pénteki Magyar Nemzet.
Dátum: 2011-04-22 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:38.386513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékeztetnek rá, Kiss-Rigó László püspök már korábban bejelentette, a Szeged-csanádi Egyházmegye százmillió forintot fizet a kormány által létrehozott alapba. Az első felajánlást az idei Hit pajzsa díjas Rédly Elemér győri plébános, pápai prelátus tette.
Márfi Gyula veszprémi érsek saját fizetéséből mindenképpen hozzájárul az államadósság csökkentéséhez. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek viszont jelezte: nem tudják támogatni az alapot, nincsen rá forrásuk. A székesfehérvári megyés püspök, Spányi Antal szerint szükséges lenne, ha a megyés püspökök egyeztetnének az ügyben, és közös álláspontot alakítanának ki.
A Magyarországi Református Egyház hivatalosan még nem foglalkozott az üggyel, arról a közeljövőben alakítja ki álláspontját, míg a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Gáncs Péter jelezte: április 28-án, az Országos presbiteri találkozón feltehetően napirenden kívül tárgyalják a kérdést.