Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A családügyi jogszabályok egy része kétharmados lesz

Várhatóan 25 törvényjavaslatot tárgyalhat a nyári ülésszak végéig a Parlament - tudta meg az MTI.


Dátum: 2011-04-23 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:55.647906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI értesülései szerint ezek kisebb része az új alaptörvényhez, nagyobb része pedig a Széll Kálmán Tervhez kapcsolódik majd. Az MTI úgy tudja, hogy a tárgyalandó javaslatok között szerepel nagy valószínűséggel a szakképzési törvény, a munkaügyi tárgyú törvények módosítása és a lakásszövetkezeti törvény is.

Várhatóan napirendre kerül majd a közfoglalkoztatásról szóló törvény, valamint a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításáról szóló jogszabály. A kormány előterjesztései mellett továbbra is lesznek majd képviselői önálló indítványok is. Újdonság, hogy a családügyi jogszabályok - amelyek mindegyike eddig feles törvény volt - egy része kétharmados lesz majd.

Az Országgyűlés a tervek szerint nyáron július 11-ig ülésezik majd. Az új alaptörvényhez kapcsolódva sarkalatos törvény rendelkezik majd a

közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályairól, a nemzeti vagyon megőrzéséről, és továbbra is kétharmados törvény tartalmazza majd a

választójog részletszabályait. Az alaptörvény új elemként azt rögzíti: minden nagykorú állampolgárnak (lakóhelyétől függetlenül) joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen. Ugyanakkor sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti.

Szintén a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával fogadja el az Országgyűlés a parlamenti bizottság előtti megjelenés

kötelezettségéről, valamint a képviselők javadalmazásáról és összeférhetetlenségének eseteiről szóló jogszabályt. Változás, hogy a Magyar Nemzeti Bankról és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló jogszabály is kétharmados lesz. A bírósági, ügyészségi szervezetről és az Alkotmánybíróságról változatlanul minősített többséget igénylő törvény rendelkezik majd, ahogy a helyi önkormányzatokról, az Állami Számvevőszékről, a honvédségről, a rendőrségről és a nemzetbiztonsági szolgálatokról is.

Kapcsolódó elemek