Ünnepi istentiszteletek húsvét vasárnapján
A keresztény vallás legnagyobb ünnepe alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak ma országszerte a történelmi keresztény egyházak vezetői; a templomokban húsvét vasárnapján Krisztus feltámadásáról emlékeznek meg.
Dátum: 2011-04-24 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:29:57.426071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A keresztény hagyomány szerint nagypénteken feszítették keresztre Jézus Krisztust, aki harmadnapra, azaz vasárnap támadt fel. Ennek emlékére ma országszerte szentmiséket, istentiszteleteket tartanak.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Esztergomban mutat be ünnepi szentmisét.
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, tiszántúli püspök a debreceni Nagytemplomban tart istentiszteletet.
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Deák téri evangélikus templomban hirdet igét.
A niceai zsinat 325-ben határozott arról, hogy húsvétot az első tavaszi holdtölte utáni vasárnapon kell megünnepelni. Krisztus feltámadásának ünnepét böjti időszak készíti elő, a húsvét szó ennek a végét jelenti. A böjt hamvazószerdától nagyszombatig tart. Mivel a vasárnap a kereszténység kezdetétől nem számít böjti napnak, ez az időszak összesen negyven napot foglal magában.