Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öntömjénező évértékelés mostohasorsra ítéltetett rendőröknek, becsapott önkormányzatoknak

A Fidesz önkormányzati kabinetje meglepőnek tartja Lamperth Mónika "öntömjénező" évértékelését és úgy véli: kudarc, kilátástalanság és koncepciótlanság jellemzi a Belügyminisztérium tevékenységét. Ezt Bóka István, a párt önkormányzati kabinetjének vezetője közölte annak kapcsán, hogy a belügyminiszter csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján eredményesnek nevezte a tárca elmúlt évét.


Dátum: 2003-06-05 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:06.740316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Botrány botrányt követett, a miniszter érdekérvényesítő képessége a kormányon belül gyenge, az önkormányzatok Lamperth Mónika tevékenységének köszönhetően katasztrofális helyzetbe kerültek, a rendvédelmi dolgozók pedig majd egy éve várják a Medgyessy Péter által megígért "kiemelt béremelést", miközben illetményalapjukat a szocialisták egyetlen fillérrel sem emelték - olvasható a közleményben.

Az önkormányzatok becsapva érezhetik magukat, hiszen a kormány - ígéretei ellenére - nem biztosította a közalkalmazotti béremelés fedezetét számukra.

A polgári vezetésű városokat különösen is bünteti a kormányzat. Ezt mutatja az is, hogy a címzett támogatásra érkezett 55 nyertes pályázat közül 30 város irányítója kormánypárti politikus, csupán 5 településen adja a Fidesz a polgármestert - mutat rá a politikus.

A közigazgatási reform kapcsán Bóka István azt kifogásolja, hogy a Belügyminisztérium ahelyett, hogy az önkormányzatok súlyos, kilátástalan anyagi helyzetén próbálna meg segíteni, ötletbörzét tart a közigazgatás átalakításáról.

Megjegyzi: a "Medgyessy-csomag" megszorító intézkedései is elsősorban a Belügyminisztérium költségvetési fejezetét érintik.

- Ha mindezen intézkedéseket eredménynek nevezi a belügyminiszter, akkor vagy a tényekkel nincs tisztában, vagy a magyar nyelv fogalmait nem ismeri: az önkormányzatok utóbbi egy évét ugyanis a "csőd" és a "katasztrófa" szavak jellemzik leginkább - zárul a közlemény.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek