Nagy Anna: Ez csak az első lépés volt
Az alkotmány aláírása csak egy lépés abban a folyamatban, amely újrarajzolja a magyar parlamentáris demokrácia arculatát. Nagy Anna kormányszóvivő a Magyar Rádiónak elmondta, az alkotmány, az alaptörvény azokat az utakat, azokat az irányokat adja meg, amelyeket az ország a jövőben követni fog.
Dátum: 2011-04-25 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:01.578136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmazott, ehhez viszont meg kell alkotni jó néhány olyan törvényt, olyan főbb új törvényeket, amelyek ezeknek a részleteit meghatározzák.
"Hogy néhány példát mondjak, az Országgyűlésről kell törvényt hozni, a családok védelméről kell törvényt hozni, vagy éppen arról, hogy a helyi önkormányzatok hogy fognak működni a jövőben. Ez óriási munka, ez a második félév nagy feladata, de egyelőre még a Széll Kálmán Tervvel kapcsolatos jogalkotás folyik. A következő hetekben olyan témák lesznek, mint például a rokkantnyugdíjhoz kapcsolódó kérdések, a szociális kérdések, a közoktatási törvény, az új közbeszerzési törvény vagy éppen a szakképzéshez, és ehhez kapcsolódón a közmunkához kapcsolódó törvények. Ezeknek a rendelkezéseknek mindenképpen meg kell születniük határidőre."