Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyetlen szakmai kollégium segíti az egészségügyi vezetést

A jövőben egyetlen szakmai kollégium, hatvan tagozat és tanács segíti az egészségügyi vezetés munkáját - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság kedden az MTI-vel.


Dátum: 2011-04-26 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:12.997628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eddig szakterületenként szerveződtek a szakmai kollégiumok.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága nyilvánosságra hozta az új egészségügyi szakmai kollégium tagozatainak, felkért vezetőinek listáját. A közlemény szerint a 3-3 tagú szakmai tagozatok a szakminiszter tanácsadó testületei, míg az 5-15 tagú szakmai kollégiumi tanácsok a szakma véleményalkotó szervezetei lesznek, megbízatásuk négy évre szól.

Mint írták, a tagozatok tagjaival kapcsolatban Szócska Miklós egészségügyi államtitkár áttekintette a szakmai és civil szervezetek, valamint a szakpolitika ajánlásait, az elmúlt hetekben pedig a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége egyeztetett több szervezettel a tanácsok tagjairól.

Az államtitkárság közleménye szerint az új szakmai kollégium elnökének Fülesdi Bélát, a Debreceni Egyetem orvosi karának munkatársát, alelnököknek pedig Szilvási Istvánt, a Semmelweis Egyetem és Barzó Pált, a Szegedi Tudományegyetem orvosát kérte fel az államtitkár.

A szaktárca a múlt hónap végén jelentette be, hogy április elsejével átalakul a szakmai kollégiumi rendszer - emlékeztettek.

A közlemény szerint a jövőben az új kollégium is tehet javaslatokat például az ellátórendszer átalakítására vagy a minimumfeltételek megfogalmazására.

Kapcsolódó elemek