Közterek átnevezéséről dönt a Fővárosi Közgyűlés
Több közterület átnevezéséről, villamos- és trolibeszerzésről, valamint a közterületen lakók büntetéséről is tárgyal szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Dátum: 2011-04-26 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:13.768751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselők huszonhat közterület átnevezéséről dönthetnek, Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester előterjesztése szerint a Moszkva tér ismét Széll Kálmán tér lehet, a Margit híd budai hídfője közeli terület Elvis Presley nevét viselheti, és a VIII. kerületi Köztársaság tér a május elsején boldoggá avatandó II. János Pál pápa emlékét őrizheti.
Tarlós István előterjesztésében egyebek mellett arra emlékeztet, hogy a legutóbbi rendeletmódosítás értelmében 25-ről 5 évre csökkentették az időbeli korlátozást a személyekről történő elnevezések esetén. Ezzel, mint írta, lehetőség nyílt arra, hogy az Aranycsapat elhunyt tagjairól, Hidegkuti Nándorról, Kocsis Sándorról és Zakariás Józsefről, valamint a világhírű labdarúgóról, Dalnoki Jenőről is közterületet nevezzenek el.
Tarlós István arra is rámutatott, hogy az átnevezésekkel méltó emléket állíthatnak a mártíroknak is, köztük a Magyarország szovjet megszállása ellen tiltakozva 1969-ben önmagát felgyújtó Bauer Sándornak, Esterházy Jánosnak, aki 1942-ben a szlovák parlamentben egyedüliként nem szavazta meg a zsidóság deportálását és az alig 18 évesen kivégzett 1956-os forradalmár Mansfeld Péternek.
A főpolgármester jelezte: a magyar irodalom jeles képviselői emlékét is meg kívánják őrizni, így közterületet neveznek el Fáy Ferencről, Illyés Gyuláról, Romhányi Józsefről és Wass Albertről.
Büntethetik a közterületen lakókat, ha elfogadják a képviselők az erről szóló előterjesztést. A városvezetés ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná a közterületen lakókat, szabálysértésnek minősülne az is, ha valaki "az életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait a közterületen tárolja".
Az indoklás szerint a cél nem a büntetés, hanem a fellépés jogi lehetőségének a megteremtése azokkal szemben, akik a felajánlott segítség ellenére is a közterületeken maradnak.
Várhatóan döntenek arról a 2011 és 2014 közötti gazdasági tervről is, amely öt új adónem bevezetését is felvetette. Tarlós István előterjesztése szerint a főváros a jövőben a dugódíj mellett tűzoltási járulékot és vigalmi adót is kivetne. Ennek alapja az előterjesztés szerint az, hogy ha egy gazdasági szereplőnek vagy a lakosság bizonyos csoportjának kifejezetten a főváros pénzéből létrehozott és működtetett szolgáltatásból, adottságból származik valamilyen különleges előnye, ebből az előnyből Budapestnek is részesednie kell.
Döntés születhet arról is, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkezdje csaknem száz új villamos és troli beszerzését. Összesen 96 (35 és 54 méteres) villamost, illetve 93 trolibuszt szereznének be 2014-ig, a második ütemben, 2016-ig további 37 villamos érkezhet Budapestre. A projekt együttes beruházás költsége 156,5 milliárd forint, de ennek jelentős részét, várhatóan 98 százalékát az Európai Unió finanszírozza, így Budapestnek 3 milliárd forint önrészt kellene biztosítania.
A járműbeszerzéshez kapcsolódva egyéb infrastrukturális beruházásokat is meg kell valósítani, ilyen a megállók peronszintjének emelése és egy új villamoskocsiszín felépítése. Tanulmányok szerint erre a volt józsefvárosi pályaudvar területe alkalmas, ezért a BKK megkezdte a tárgyalásokat a MÁV-val.
A képviselők várhatóan megvitatják azt a javaslatot is, amely szerint közterület-használati hozzájárulást kérne Budapest a szórólapozóktól és az utcai zenészektől is. Javaslatában Tarlós István emlékeztet arra, hogy az utcai zenélésnél eddig csak akkor volt szükség az engedély beszerzésére, ha hangosító berendezést is használtak.
A beterjesztett rendelettervezet azonban már szélesebb körben, "általában" az utcazenéléshez írná elő a hozzájárulás beszerzését.
Az önkormányzat a jövőben mind a szórólapozás, mind pedig az utcai zenélés után díjat is szedhet.