Tarlós: Át kell alakítani a rendszert!
Tarlós István szerint a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése elé terjesztett öt új adónem bevezetése egy új adórendszer részét képezi. Erről a főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt kedd este.
Dátum: 2011-04-26 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:14.169519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tarlós a műsorban azt mondta, Budapest egyetlen adót sem tud kivetni, miközben a feladatok jelentős része nem a kerületekre, hanem a fővárosra hárul. Ezért át kell alakítani a rendszert, ennek része az öt új adóforma.
Elmondása szerint ezek nem a meglévők mellé kerülnének a rendszerbe, hanem felváltanának egyes adófajtákat, de konkrétumokat nem mondott.
A budapest.hu portálon megjelent előterjesztés szerint Budapest dugódíjat, vigalmi adót, tűzoltási járulékot és ingatlan-értéknövekedési adót vetne ki, emellett területfejlesztési alapot is létrehoznának.
A tervezett adók alapja az előterjesztés szerint az, hogy ha egy gazdasági szereplőnek vagy a lakosság bizonyos csoportjának kifejezetten a főváros pénzéből létrehozott és működtetett szolgáltatásból, adottságból származik valamilyen különleges előnye, akkor ebből Budapestnek is részesednie kell.