Furcsa borexport
Pórul járt néhány borexportőr a közelmúltban, mert a borexport támogatására szánt keret elfogyott, de arról a földművelésügyi tárca nem jelentetett meg hivatalos értesítést. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa április végére jelezte a keret kimerülését, amiről a kifizetésekben közreműködő Agrárintervenciós Központ is értesítette a szaktárcát, az azonban lapunknak adott tájékoztatása szerint nem értesült e problémáról.
Dátum: 2003-06-06 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:07.970579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tavalyi borfelesleg levezetése érdekében a 2002 szeptemberében hozott 84/2002-es rendelet szerint a múlt évben szeptember 13-tól november 30-ig lehetett exporttámogatást igényelni a hordós bor exportjára, míg az idén január elsejétől október 31-ig terjedt ez az időszak. Csakhogy a borexportra szánt évenként 537 millió forintos keret, amely literenként 28 forintos támogatást jelentett 191 ezer hektoliter bor exportjára, elfogyott. Azok a borexportőrök, amelyek nem értesültek az exporttámogatási keret kimerüléséről, és továbbra is a támogatással számolva vitték külföldre a bort, jelentős kárt szenvedtek. A kiesés mértéke tartálykocsinként a hétszázezer forintot is elérte - nyilatkozta lapunknak egy neve elhallgatását kérő exportőr.
MTI - fidesz.hu