Első a magyar emberek egészsége + videó
Mindent el kell követni azért, hogy ne haljon meg óránként három ember dohányzás következtében - jelentette ki Heintz Tamás Szócska Mikóssal közösen tartott sajtótájékoztatóján a nemdohányzók védelméről szóló törvény elfogadása kapcsán.
Dátum: 2011-04-27 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:20.786094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A keddi napon az Országgyűlés 84 százalékos többséggel elfogadta a nemdohányzók védelméről szóló törvényt. A jogszabály értelmében 2012. januártól majdnem minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás.
Magyarországon összesen 3,5 millióan, a felnőtt, aktív korú lakosság 50 százaléka dohányozik. Ezért vagyunk Európában vezető helyen az aktív korúak halálozási listáján - indokolta a törvény elfogadását Heintz Tamás. A fideszes politikus hangsúlyozta: úrrá tudtak lenni azon a nagyon kemény nyomáson, mely részint a dohánylobbi, a vendéglátóipar felől érkezett, és emlékeztetett arra is, hogy a szocialista kormányok már kétszer is nekifutottak a törvény megalkotásának, mégis beletört a bicskájuk. A dohánylobbinak meg kellett hátrálnia, Magyarország ismételten nem engedett a multinacionális érdekelnek, mert első a magyar emberek egészsége - szögezte le a képviselő. A fideszes politikus a dohányzást világjárványnak nevezte. Mindenképpen el kell érni, hogy ne haljon meg Magyarországon óránként három ember dohányzás miatt - húzta alá Heintz Tamás.
A nemdohányzók védelméről szóló törvény elfogadása megnyitotta az újkori magyar betegség leküzdéshez az utat - szögezte le Szócska Miklós, aki a tbc felszámolásához hasonló súlyúnak nevezte a törvény elfogadását. Az egészségügyért felelős államtitkár szerint hatalmas siker volt a tegnapi szavazás, hiszen a Ház négyötöde támogatta a nemdohányzók védelmét. Ez egy kemény üzenet azoknak, akik azon gondolkodnak, hogy hogyan lehet majd fellazítani a későbbiekben a jogszabályt - tette hozzá. A politikus arról is beszélt, hogy támogatni kell a leszokást, és tudatosítani kell az is, hogy a jogszabály nem a dohányzó polgártársaink ellenére született, hanem az ő érdekükben is.
Szócska Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a java csak most jön: a következő nyolc hónapban segédkezet nyújtanak a leszokni vágyóknak, tájékoztatnak, és megfelelő üzeneteket fogalmaznak meg. Az államtitkár a politikusok mellett köszönetet mondott a szakmai szervezeteknek és a sajtó képviselőinek is a törvény elfogadása, előkészítése, valamint a megfelelő tájékoztatás kapcsán.
Újságírói kérdésre válaszolva Szócska Miklós leszögezte: nem a büntetés, hanem a meggyőzés a cél. 2012. január 1. és április 1. között türelmi periódus lesz, utána lesz csak büntetés.