Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Teret neveztek el II. János Pálról Tatán

Tata lengyel kisebbségi önkormányzatának kérésére a képviselő-testület II. János Pál pápáról nevezte el azt a teret, amelyen a Szent Kereszt Templom áll - tájékoztatott a polgármester.


Dátum: 2011-04-27 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161865
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:27.672451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A teret május elsején, II. János Pál boldoggá avatásával egy időben, a budapesti lengyel nagykövet jelenlétében avatják fel. A kisebbségi önkormányzat később a templomban emléktáblát is elhelyez az esemény tiszteletére - tette hozzá Michl József (Fidesz).

A tatai Szent Kereszt Templom Franz Anton Pilgram és Fellner Jakab tervei szerint épült 1751 és 1787 között; kéttornyú, copf stílusú épület. A templom kriptájában temették el Károly Ambrus hercegprímást, Eszterházy Ferenc grófot és a tervezőt, Fellner Jakabot.

Kapcsolódó elemek