Rumsfeld a tiltott fegyverekről
A Pentagon vezetői szerint lehetséges, hogy mégis életben maradt az eddig halottnak vélt Vegyi Ali, Szaddám Huszein volt iraki elnök unokatestvére, aki a kurdok ezreinek életét kioltó 1988. évi vegyifegyver-támadásokban játszott főszerepéért kapta gúnynevét. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter és Richard Myers tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke csütörtöki kongresszusi meghallgatásuk után nyilatkoztak a sajtónak.
Dátum: 2003-06-06 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:24:09.175571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Donald Rumsfeld védelmi miniszter kérdésekre válaszolva kijelentette: "akkor azt hittük, meghalt, most feltételezik, hogy életben lehet, de én egyszerűen nem tudom". Richard Myers lehetségesnek nevezte, hogy Ali Hasszán al-Madzsid nem halt meg a bászrai villája ellen végrehajtott légitámadásban, mivel néhány iraki hadifogoly vallomásából erre lehet következtetni.
Donald Rumsfeld és Richard Myers április 7-én úgy nyilatkoztak a sajtónak, hogy Vegyi Ali meghalt a rezidenciájára mért légicsapásban. Az újságíróknak videofelvételt is bemutattak, amelyen lézervezérlésű bombák megsemmisítenek egy épületet, ahol a koalíciós erők értesülése szerint Ali Hasszán al-Madzsid tartózkodott. A britek annak idején azt is közölték, hogy a romok alatt találtak egy holttestet, amely feltételezésük szerint az iraki tábornoké volt. Vegyi Ali nem csak az észak-iraki kurdok elleni vegyifegyver-támadás miatt hírhedt, hanem részt vett az első öbölháború után a bagdadi rezsim ellen fellázadt dél-iraki síiták elleni véres megtorlásban is. 1991-95 között védelmi miniszter volt. A leginkább keresett iraki vezetők listáján az 5. helyet foglalja el, a kártyalapokon ő a pikk király.
Donald Rumsfeld a sajtónak nyilatkozva az iraki tömegpusztító fegyverek eddigi hiábavaló keresésével kapcsolatos kérdésre így válaszolt: "Szaddám Huszeint nem találtuk meg, de nem ismerek senkit, aki fel és alá szaladgálva azt hajtogatná, hogy Szaddám Huszein nem létezett."
A miniszter hangsúlyozta, hogy jó minőségűek voltak a hírszerzési értesülések a tiltott iraki fegyverekről. A szenátus hírszerzési és a katonai bizottsága annak a kivizsgálására készül, hogy nem túlozták-e el az iraki tömegpusztító fegyverek jelentette fenyegetést, ha a tüzetes keresés ellenére hat héttel a háború befejezése után még egyet sem találtak belőlük.
Donald Rumsfeld csütörtökön kijelentette, hogy a Pentagon kész az együttműködésre a vizsgálat megindulása esetén.
Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének a frakcióvezető-helyettese csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy korai lenne még bármiféle vizsgálat, előbb kellő időt kell szánni a Bush amerikai elnök csütörtökön Katarban kijelentette, hogy az Egyesült Államok "fel fogja tárni az igazságot". Az elnök jelezte azonban, hogy a tömegpusztító fegyverek felkutatása sokáig eltarthat.
MTI - fidesz.hu