Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az alkotmányozással a jövő alapjait rakta le az ország"

Schmitt Pál szerint az emberek békességre, nyugalomra és igazságosságra vágynak, legyen szó akár az új alaptörvényről, akár a helyi önkormányzat működéséről. Erről az államfő Székesfehérváron beszélt csütörtökön.


Dátum: 2011-04-28 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:34.817250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök csütörtökön, Székesfehérváron - év elején kezdett országjárása negyedik állomásán - a városi közgyűlés előtt felszólalva hangsúlyozta: az ország minden pontján hatalmas gondot jelent a munkanélküliség, az ipar nélkül maradt régiók felzárkóztatása. Ezért korábban arra számított, sok panasszal találkozik majd a figyelem felkeltésére és a tapasztalatok kibeszélésére szolgáló látogatásai során, ehelyett azonban - mint mondta - többségében józanságot, a nehézségek leküzdéséhez szükséges tetterőt tapasztalt.

Schmitt Pál az általa húsvéthétfőn aláírt új alaptörvényre kitérve megjegyezte, az alkotmányozással a jövő alapjait rakta le az ország. Úgy fogalmazott: rajtunk áll, milyen sorsot építünk magunknak, ehhez azonban mindenekelőtt küldetéstudatra van szükség.

Az államfőt reggel Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester, Dorkota Lajos kormánymegbízott és Vargha Tamás (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke fogadta Székesfehérváron. Schmitt Pál a városi közgyűlésen elmondott beszéde után díjakat adott át, a nap folyamán pedig több egészségügyi intézményt és egy patikát is felkeres, valamint rendhagyó osztályfőnöki órát is tart. Az államfőt útjára felesége, Schmittné Makray Katalin is elkísérte.

A köztársasági elnök januárban elkezdett és havonta folytatódó körútja során valamennyi megyét fel kívánja keresni, elsőként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tett látogatást, majd Veszprém és Jász-Nagykun-Szolnok megyébe utazott.

Vonzóvá kell tenni az egészségügyi szakmát

A köztársasági elnök csütörtökön, Székesfehérváron folytatódó országjárása alkalmából tartott rendhagyó osztályfőnöki órát a Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál egészségügyi tagintézményében. Az államfő beszédében elismerését fejezte ki az intézmény tanulóinak, amiért az emberek egészségének védelmét jelölték ki hivatásukként.

Schmitt Pál arra biztatta az iskola tanulóit, hogy a nagy csábítás ellenére se hagyják el hazájukat, és Magyarországon válasszanak munkahelyet. Mint mondta, az egészségügy számos területén hiány van megfelelő szakemberekből, ezért számukra biztosan nem lesz gond az elhelyezkedés az ország határain belül sem.

Az államfő emellett arra kérte diákokat, legalább egyszer olvassák el Magyarország új alaptörvényét, amelyben saját életükre és hivatásukra vonatkozó mondatokat is találnak.

Schmitt Pál csütörtökön reggel érkezett Székesfehérvárra, ahol a városi közgyűlésen mondott beszédet. A köztársasági elnök a nap folyamán több egészségügyi intézményt és egy patikát is felkeres; útjára felesége, Schmittné Makray Katalin is elkísérte.

Kapcsolódó elemek