Új fejezetet nyit a szociálpolitikában a kormány
A készülő nemzeti szociális koncepciót igazságosság és átláthatóság jellemzi - jelentette ki Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2011-04-28 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:47.381062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A koncepcióról tartott konzultációsorozat budapesti záró rendezvényén Halász János azt mondta, az elképzelés kiemelt figyelmet fordít az igazságos, célirányos szociális ellátórendszer kiépítésére, hogy a gyermekektől az idősekig minden rászoruló megfelelő támogatásban részesülhessen.
A kormány új fejezetet nyit a szociálpolitikában - tette hozzá -, a reformokkal a szolgáltatásnyújtás hatékonnyá, rugalmassá, az ellátásra fordítható források felhasználása pedig racionálissá, igazságossá válik, a szolgáltatási rendszer pedig fenntarthatóvá lesz. Az intézményközpontú szemléletből áttérnek a szolgáltatásközpontú szemléletre - jegyezte meg Halász János.
Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család-, és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára közölte: a koncepció májusban kerülhet a kormány elé. Egyebek mellett elmondta: a segélyezések és támogatások rendszerében egyetlen számlán "össze kell futtatni" minden szociális átutalást, a lakhatás és a gyermekszegénység csökkentéséért a természetbeni támogatásoknak jut majd nagyobb szerep. A rendszeres segélyezés új helye 2013-tól a járási hivataloknál lesz, valamint új szereplőként jelenik meg a Tanácsadó és Támogató Központ, amely egyebek mellett hatósági ügyintézést végez majd. Nyitrai Imre közölte: nem kívánják csökkenteni a területen dolgozók számát.
A Nemzeti szociálpolitikai koncepció - konzultáció a szociális ágazattal 2011 című rendezvénysorozat utolsó, budapesti rendezvényét a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felkérésére a Szociális Szakmai Közösség, a Szociális Klaszter Egyesület és a Konrad Adenauer Alapítvány szervezte.