Fazekas: Újra kell építeni a városok és a vidék kapcsolatát
Megkezdődött a kormány 10 éves vidékfejlesztési stratégiájának társadalmi vitája.
Dátum: 2011-04-28 20:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=161924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:30:48.475470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a vita első állomásán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon csütörtökön tartott rendezvényen rámutatott: újra kell építeni a városok és a vidék kapcsolatát, a munkanélküliséget pedig a mezőgazdaság, valamint az ágazathoz kötődő tevékenységek mérsékelhetik.
Ángyán József, a szaktárca államtitkára tájékoztatása szerint Sárospatak után Kecskeméten, Püspökladányban, Budapesten, Szekszárdon és Mosonmagyaróváron vitatják meg az agrárágazat képviselőivel az ágazat gondjait.
Elmondta: "A vidék élni akar" címet viselő, 2020-ig tartó Nemzeti Vidékstratégia ara épül, hogy az infrastrukturális fejlesztések mellett a vidéki gazdaság gerincét, a mezőgazdaságot fel kell éleszteni.
Rámutatott a város és a vidék kapcsolatának újrafogalmazásának szükségességére is, hiszen - mutatott rá - a vidék gondjai nem állnak meg a városok határainál. A vidék kitörési pontja a föld és a hozzá kapcsolódó tevékenységek - hangsúlyozta Ángyán József.